
[Miskolc - Miss Alpok-Adria Szépségverseny] - Az október 12.-én, Miskolcon rendezett Miss Alpok-Adria Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Döntővel kapcsolatban kérdeztük Lehoczki Évát, a verseny szervezőjét.
- Mióta szervezi a versenyt? Milyen érzésekkel gondol rá vissza?
- Most szerveztem először a versenyt, vegyes érzésekkel gondolok rá vissza. Egyrészt a versenyzőkről nagyon jó véleménnyel vagyok, másrészt a zsűritagokról is. Negatív tapasztalatom a rendezvénnyel kapcsolatban az emberek hozzáállása a versenyhez, az érdeklődés elmaradása a várakozásoktól.

Látványos döntőt láthatott a publikum
- Tervezi-e, hogy a jövőben is Ön szervezi a versenyt?
- Szeretném szervezni továbbra is a szépségversenyt, viszont hamarabb el kellene kezdeni a későbbiekben a felkészülést, mert most nagyon rövid idő állt a rendelkezésünkre.

A Miss Alpok-Adria Szépségverseny hölgyei
- Kik voltak a győztesei a Megyei Döntőnek?
- A hölgyeknél Nyistyák Diána nyert,a fiúknál pedig Sárosi Dávid. A második helyezett Molnár Boglárka és Parzignát Gábor, míg a harmadik Vámosi Mónika és Főző Tamás Erik lett. Eredmények:

Változatos ruhákat láthatott a közönség
Hölgyek:
I. helyezett: 16. Nyistyák Diána 16 éves Miskolc
DÍJAI: Peugeot személygépkocsi teletankkal egy hosszúhétvégére, 500 000 forintos portfóliófotózás és menedzselés az MCONET International Hungary jóvoltából, 6 hónapos M1 fitnessbérlet, Creole szoláriumbérlet, Dental Soft szépészeti fogászati beavatkozás, 1 napos styling és francia nyelvoktatás
II. helyezett: 11. Molnár Boglárka 22 éves Nyékládháza
III. helyezett: 14. Vámosi Mónika 17 éves Polgár
Urak:
I. helyezett: 8. Sárosi Dávid 17 éves Miskolc
DÍJAI: Peugeot személygépkocsi teletankkal egy hosszúhétvégére, 300 000 forintos portfóliófotózás és menedzselés az MCONET International Hungary jóvoltából, 6 hónapos M1 fitnessbérlet, Creole szoláriumbérlet, Dental Soft szépészeti fogászati beavatkozás, 1 napos styling és francia nyelvoktatás
II. helyezett: 1. Parzignát Gábor 21 éves Hidasnémeti
III. 7. helyezett: Főző Tamás Erik 17 éves Sátoraljaújhely

A résztvevők értékes díjakért versenyeztek
Különdíjak:
- Építő Szépítő Ötletmagazin címlapfotózás:
4. Putz Tünde Csilla
- Miskolci Mennyegző Kiállítás és Vásár (2009. jan. 17-18.) arcai:
1. Parzignát Gábor és 13. Soltész Vivien Erika
- Lehetőség a Miskolci Tél - Kocsonyafesztivál (2009. febr. 20-22.) jégkirálynői címére:
14. Vámosi Mónika, 2. Vascsák Brigitta, 11. Molnár Boglárka
- Borsod Online internetes szavazás különdíja, Mp4 lejátszó:
15. Ördög Cintia és 2. Nagy Attila
- Közönségszavazás győztesei:
11. Molnár Boglárka és 4. Majoros Máté

A versennyel a győztesek mellett mindenki nyert!
- Kik voltak a támogatói a versenynek?
- MÉDIA TÁMOGATÓK:
Inform Média Kft. (Borsod Online - www.boon.hu, TIPP újság, Észak-Magyarország napilap), Szuperinfó, Rádió Eper fm92,4), New Age Design Vizuáltechnikai Kft., Építő&Szépítő Ötletmagazin.
TÁMOGATÓK:
Kaszand Ékszer, Tóth Autósiskola, Gold Angel Játékterem, Fehér Elefánt Thai masszázs, Creole Szoláriumstúdió, Dental Soft Fogászat, InterGSM, Miskolc Plaza, La Mode Fotószalon, Furdi Lilla Stylist, Rossita Pizzéria, Misso és Cinecitta Divatáru, Hypnose Club, Szinva Dekor, MCOnet International Kft., Művészetek Háza, Uniplaza Egyetemi Étterem, Palota Szálló Lillafüred, Best of You Szépségház, Fortuna Divatstúdió, Váci és Társai Peugeot Szalon, M1 Fitness, Demeter Virág, NaviTel, Népkerti Vigadó Étterem, Mesterek Étterme, Kisgergely Cukrászda, Magdaléna Divatszalon, Kandik és Tamás Mesterhidegkonyha Kft., Talento Autósiskola, Billang Nyelviskola és a Magistral Szoláriumstúdió.

Miss Alpok-Adria - Folytatás az országos döntőben
- A verseny szervezése mellett mivel foglalkozik?
- Rádiózom, a Rádió Eper műsorvezetője vagyok. A rádió biztosította a szépségverseny zenei hátterét. Emellett a Black and Gold Hostess céget vezetem. A lányaim és a kutyamodelljeim szintén részt vettek a versenyen egy divatbemutatóval.
Szinonimák: Miskolc- Miss Alpok-Adria Szépségverseny - Borsod-Abaúj-Zemplén Megye - Megyei Döntő - Miskolc verseny - Miskolc modell - Szépségverseny támogatók - Szépségverseny szervezés
Rendezvény Online: rendezveny.mconet.biz
Rendezvény online webcím és linkajánló: rendezvenylink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének! kepeslap.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu