
Már többször megbizonyosodtunk arról, hogy egy működő módszerről, egy rendszerről van szó. Ha ezt a rendszert valaki megismeri, illetve megtanulja a Táltos Iskolában, eredményesen elkerülheti a betegségeket, illetve már kialakult problémák esetén megoldást nyújt a gyógylásban.
Sajnos nem mindig tudunk magunkon segíteni, van, amikor segítséget kell kérni egy olyan embertől, mint Kovács – Magyar András Táltos, akinek ezt a csodálatos gyógyító módszert köszönhetjük, illetve a vele együtt tevékenykedő kollégáitól.
Jelenleg deréktáji, lumbágós fájdalommal kértem a segítséget a Miskolcon kezelő Papp Bélától, aki Kovács – Magyar András Táltos módszereinek alkalmazásával segít a gerincbeteg embereknek. Mivel nagy fájdalmam volt, eléggé korlátolt voltam a mozgásban, minden lépés kínszenvedés volt. Eléggé tartottam a kezeléstől, de tudtam, hogy ez a kezelés megoldást jelent számomra.
Papp Béla gyógyító nem kérdezte, hogy mi bajom van, megvárta, amíg felfekszem a kezelő ágyra - a magam sebességében -, majd egy-két jól irányzott mozdulattal (mely egy kicsit kellemetlen volt, de tudtam, hogy segít) kiszabadította a becsípődött idegszálat. Rögtön jelentősen oldódott a fájdalom, és már kiegyenesedve tudtam kimenni az ajtón a többiek csodálkozására. Másnapra teljesen elmúlt a deréktáji fájdalmam. Még volt egy kezelés, mely stabilizálta a gyógyult állapotomat, de azóta tökéletesen jól vagyok.
Régebben, mielőtt megismertem a Táltos gyógyító módszert, volt lumbágóm, mellyel orvoshoz fordultam, de ilyen gyors, és hatékony segítséget ott nem tudtak számomra akkor biztosítani. Két hétig szenvedtem, az ágyból alig tudtam felkelni, de kenőcsökön és ágynyugalmon kívül semmi mást nem alkalmazott az orvos. Mostani lumbágóm két napig okozott problémát nekem, melyet Kovács – Magyar András Táltos módszerének és Papp Béla szakértelmének köszönhetek.
Isten áldja az ilyen embereket!
Hálás köszönettel:
K. V. - Miskolc

Papp Béla gyógyító – Táltos módszerrel kezel
Gerincbetegség ( morbus vertebrae ) –
orvosi szemmel - Táltos Egészség
„Madarat tolláról, embert barátjáról, derék embert derékfájásáról”?
A cím utolsó tagmondata nem kizárólagos érvényű, mert nemcsak a derék, jó emberek dereka szokott fájni, sőt…
Ez a szójáték mégis bevezet egy olyan aggasztó népegészségügyi problémát, melyet az izületi és gerincbetegségek nagyszámú előfordulásának tulajdonítunk. Sajnos ezt a betegségcsoportot is a népbetegségek listáján tartjuk számon, hasonlóan a szív- és érrendszeri – daganatos - légzőszervi stb. betegségekhez. Jelen cikkemben ebből a nagy kosárból – tekintettel a témakör nagyságára és változatosságára – csak a gerinc és deréktáji problémákról fogok írni a mindennapi ember nyelvén, nem mellőzve a minimális tudományos igényességet.
A háziorvosnál jelentkező panaszai között első helyen szerepel a derékfájás ( lumbago ). Mint minden tünetnek ennek hátterében is számos ok állhat, kezdve a daganatos - áttétes állapotoktól, a talán legenyhébb, akár diagnosztizált elváltozást nem is mutató lelki - pszichés eredetű derékfájásig. Tapasztalatok szerint ez utóbbi forma manapság sokkal nagyobb hányadot képvisel, mint mondjuk tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Magyaráznom sem kell, hogy korunk élethelyzetei, felgyorsult ritmusa, stressz hatások folyamatos fennállása felelős ezért.
A gerincpanaszok tárgyalása elképzelhetetlen minimális anatómiai, élettani ismeretek nélkül. Ehhez kívánom néhány gondolattal az olvasók figyelmét felkelteni.
Gerincoszlopunk a testünk tengelye, hozzá kapcsolódik a koponya és a végtagok. Ebből következik, hogy a mozgásszerv rendszer alapstruktúrája, kitüntetett szerepe mégis abban áll, hogy a koponya - ezzel együtt az agy - rázkódás mentes alátámasztását adja mozgásaink során. A gerinccsatornában helyezkedik el a gerincvelő ( medulla spinalis / myelon ), mely a központi idegrendszer része. Ebből lépnek ki a csigolyák között a gerincvelői idegek, és bizonyos távolság megtétele után a vázizmokban, bőrfelszíneken ágaznak szét, hogy végrehajtsák feladatukat, amire utasítást, vezérlést a központi idegrendszerből kapnak.
Az izmokhoz futó idegek az izmokat összehúzzák, vagy elernyesztik, azaz mozgatják őket. Ennek a működésnek köszönhetjük hely-és helyzetváltoztató mozgásainkat, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az izületeink is mozogjanak. A bőrben elágazó idegeknek köszönhetjük, hogy érezzük a tapintást, a hőkülönbséget és a fájdalmakat is, de kóros esetben a zsibbadást, bizsergést stb. is ezek közvetítik.

A gerincoszlop ( columna vertebralis )
A gerincünk csigolyákból áll:
7 nyakcsigolya ( vertebra cervicalis )
12 háti csigolya ( vertebra thoracica )
5 ágyéki csigolya ( vertebra lumbalis )
5 keresztcsonti - azaz sacralis csigolya
Egyénenként változó számban három-öt farki csigolya zárja a sort. Az öt sacralis csigolya összecsontosodott egy csonttá, ez a keresztcsont ( os sacrum ).
Az első huszonnégy csigolya között egy-egy porckorong ( discus intervertebralis ) található. Ezen keresztül érintkeznek a csigolyák testei, mely összeköttetés az alapja a gerinc hosszirányú, rugalmas mozgásának. A csigolyák alsó és felső felszínén két-két pici izületi nyúlvány található, melyen keresztül a szomszédosak, mint kis bakokon támaszkodnak egymáshoz. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a gerinc kis izületei néven említjük ezen képleteket. A gerinc stabilitásához az említetteken kívül erős ínszalag összeköttetések és izomzat járul hozzá.
Test - hőenergia felvétel: lumbális discopathia és csípőizületi gyulladás
A gerincpanaszok közül leggyakoribb a derékfájás – lumbágó.
Ha a fájdalom, zsibbadás a lábba, farba is kisugárzik, akkor már isiász ( ischias ) is társul hozzá, hiszen ezek a tünetek az ülőideg ( nervus ischiadicus ) érintettségére utalnak. A lumbágós beteg általában úgy fogalmaz, hogy „megemeltem magam”, úgy maradtam. Valóban a derékfájás gyakran alakul ki egy rossz mozdulat, vagy teher emelése után.
Ebben az esetben a gerinc kis izületeiben rándulás – ficam jön létre. Az itt lévő izületi tok ilyenkor meghúzódik, ami rongálja a csigolyák csonthártyáját. Ez fájdalmat kelt, ami reflexesen izom-összehúzódást gerjeszt a környező izomzatban. Ez az összehúzódott, görcsös izomzat tovább rontja a helyzetet, fokozza a fájdalmat. Hasonló mechanizmussal okoznak panaszokat a gerincet és a porckorongokat érintő meszesedések, ahol a felrakódott kalcium tartalmú mészkristályok- magyarul csőrök-kapcsok, osteophyta – a gerincvelői idegeket nyomhatják, becsípődéseket okozhatnak, az izmokat fájdalmas görcsbe ránthatják.
Test - hőenergia felvétel: kétoldali isiász ( ischias )
A súlyosabb, orvosi módszerekkel a tudomány mai állása szerint - leszámítva egyes műtéti eseteket - csak tünetileg kezelhető állapotokban szinte mindig megtaláljuk a csigolya közti porckorongok elváltozását is. Legismertebb betegsége a porckorongsérv ( discus hernia ). Ez annyit takar, hogy a csigolyatestek szintjéből a porckorongok kitüremkednek valamelyik irányba. Ezt úgy lehet elképzelni, mint mikor összenyomjuk a hamburgert és oldalt kibuggyan a mustár. Ez az előboltosulás létre jöhet fizikai erőbehatásra, de megelőzheti azt a discus széli részének meggyengülése is. Az előboltosuló (protrudált) porckorong változatos tüneteket okozhat attól függően, hogy milyen anatómiai képleteket ér el.
Derékfájdalmaktól kezdve a lábzsibbadás, lábfájdalmon át az érzés kiesésig tarka a kép. A probléma kezelése súlyosságtól függően életmód tanácsadás, gyógyszeres - és fizikoterápiás kezelések. Végső esetben műtét. Sajnos ezek közül mindegyik tüneti, egyik sem oki terápia. Tapasztalatok szerint a műtéti eredmények is igen szegények, gyakran súlyosabb állapotba kerül a beteg, mint előtte.
A betegség széles körű elterjedtsége és javarészt sikertelenséggel végződő terápiás próbálkozások is a megelőzés fontosságát kell, hogy előtérbe helyezzék. Ennek fontos elemei a beteg oktatás - egészséges táplálkozás - rendszeres és kimerítő sportolás.
Dr. Pálus Attila

Honlapunk: www.csodalatosgyogyulasok.hu
Cikkeinkben gyakran használatos szavak :
Alternatív mozgás- és masszázsterápia - Betegség megelőzés - Egészség megőrzés - Emléksúly levétel - Földsugárzás - Hartmann - zóna - Látó gyerekek - Lélekgyógyászat - Táltos masszázs - talp masszázs - Párkapcsolat - Radiesztézia - reflexzóna terápia – siker - Sorselemzés - Sugárérzékelés - Szerelem - Táltos - Táltos anyagcsere kúra - Táltos meditáció - Tenyér analízis - Tenyérelemzés - Vízér
Agyhártyagyulladás ( meningitis ) Allergia Asztma ( Asthma ) Cukorbetegség ( diabetes mellitus ) Baleset - arccsonttörés Csontritkulás ( osteoporosis ) - Epekő ( calculus biliaris ) Epilepszia - Hidegallergia - Idegszál sérülés - Orrmandula megnagyobbodás - Ödéma ( oedema ) - Sclerosis multiplex - Stressz betegség - Süketség ( anacusis / hemianacusis ) - Születési rendellenesség
Mozgásszervi betegségek ( morbus rheumatologico ) :
Bechterew kór ( spondylarthritis ankylopoetica ) – Boka ( malleolus ) - Csigolya izületi gyulladás ( morbus articularis vertebrae ) - Csigolya elmozdulás ( dislocatio vertebrae ) - Csípő ( coxa ) – Csípőficam ( luxatio coxae ) - Csípőizületi kopás ( coxarthrosis ) - Derékfájás - lumbágó ( lumbago ) Derékfájdalom ( lumboischialgia ) Gerincbetegség ( morbus vertebralis ) Gerincferdülés ( scoliosis ) Gerincsérv – porckorongsérv – ( discus hernia ) Fejfájás ( cephalalgia ) Hátfájás ( dorsalgia ) - hátgerinc - Ideg becsípődés ( neuralgia ) - Isiász ( ischias ) – Ínhüvely gyulladás ( tenosynovitis ) Keresztcsont elmozdulás ( os sacrum ) Kézfájdalom Lábgörcs - lumbális discopathia - Lúdtalp ( pes planus / pes anserinus ) Mellkasi szorító fájdalom - Meszesedés ( calcificatio ) – Nyakfájás ( cervicalgia ) – Nyakfájdalom ( cervicodynia ) – Nyaki dúc - Rotátorköpeny szindróma - Talpfájás ( plantalgia ) - Térd ( genu ) - Térdfájdalom ( gonalgia ) - Tyúkmell ( pectus carinatum ) – Ülőidegzsába - Váll ( omo / humerus ) - Vállfájdalom ( omalgia / omodynia )
Szív és érrendszer betegségei ( morbus cardiovascularis )
Agyi infarktus - stroke – alacsony trombocita szám - Alacsony vérnyomás ( hypotonia ) - Aorta tágulat – Aorta szűkület – érdaganat – Érelmeszesedés ( arteriosclerosis ) – érgörcs - Érszűkület ( arteriosclerosis obliterans ) – Gyermekkori leukémia – Ingadozó vérnyomás ( tensio remittens ) - ischaemia – keringési problémák ( morbus vascularis ) - kevés fehér vérsejt – kevés vörös vértest – Lábszárfekély ( ulcus cruris ) - Leukémia - Magas koleszterin szint ( cholesterol ) - Magas triglicerid szint - magas trombocita szám – Magas vérnyomás ( hypertonia ) - Mellkasi szorító fájdalom - Stroke – agyi infarktus - stressz betegség – Szívinfarktus ( infarctus myocardii ) Szívizom elhalás - Szívkoszorúér elmeszesedés ( coronaria sclerosis ) - Verőérszűkület ( arteriostenosis ) – Trombózis – vérsűrűség - vérszegénység ( anaemia )
Szembetegség ( morbus ophtalmicus )
Szürkehályog ( cataracta ) – Retina leválás ( ablatio retinae ) - Szemfenék-bevérzés ( haematoma fundi oculi ) - Makula degeneráció ( degeneratio maculae ) – Szemtengely ferdülés ( astigmia ) - Szemfenék meszesedés ( calcificatio fundi oculi ) - Kettős látás ( diplopia ) - Kancsalság ( strabismus ) - Pupilla merevség ( pupilloplegia ) Szemszárazság ( xerophtalmia ) - Rövidlátás ( myopia ) - Távollátás ( hypermetropia ) Dioptria javítás ( correctio dioptriae ) Látás javítás – ( correctio visus ) - Zöld hályog ( glaucoma )
Rákos daganatos megbetegedés : –
Bőrrák ( carcinoma cutis ) csontrák – csontvelő rák – Emlő daganatos megnagyobbodása ( mamma neoplastica ) - Gyomorrák - gyomordaganat ( carcinoma ventriculi ) - hashártya rák – hasnyálmirigy rák - Hólyagrák ( carcinoma vesicae urinariae ) Hüvelyrák ( vagina carcinoma ) – melanoma - Mellrák - emlőrák ( carcimoma mammae ) Májrák ( carcinoma hepatis ) – méhnyak rák - Non Hodgkin szindróma - nyelvgyök rák – nyirokmirigy daganat – Nyirokrák – pajzsmirigy rák – prosztata rák - Petefészek rák ( carcinoma ovarii ) –– sarcoma - torokrák – Tüdőrák ( carcinoma pulmonum ) Vastag és végbél rák ( Colorectalis daganatok ) – veserák
Nőgyógyászati betegségek ( morbus gynaecologico )
Elkorcsosult petefészek (atrophia ovarii ) – Endometriózis ( endometriosis ) - Fájdalmas közösülés ( dyspareunia ) - Fehérfolyás ( fluor albus ) - Fibrocisztás masztopátia - Frigiditás ( frigiditas ) - Gombásodás ( candidiasis ) – Gyakori vizelési inger - Hosszantartó bő vérzés ( hypermenorrhoea ) – HPV vírus ( Human pappiloma virus ) - Hőhullám - Hüvelyi folyás ( fluor vaginalis ) – Hüvelygyulladás ( kolpitis ) – Inkontinencia - Klimax – Meddőség ( sterilitas / infertilitas ) - Mellciszta ( cysta mammae ) - Menopauza ( menopausa ) Menstruációs zavar ( metrorrhagia ) – Menzesz fájdalom ( dysmenorrhoea ) – Méhgyulladás ( metritis ) – Méhnyak polip ( Uterus polyp ) - Méhszalag laza ( prolapsus syndroma ) - Méhszáj seb ( laceratio portionis uteri / ectropium ) – Mióma ( myoma ) Petefészek ciszta ( cysta ovarii ) Petefészek gyulladás ( adnexitis ) - Petevezeték elzáródás ( occlusio tubae uterinae ) – Petevezeték szűkület ( stenosis tubae uterinae ) - Változó kor
Férfi egészségügyi problémák:
fitymaszűkület ( phymosis ) – Hereduzzanat – herecsavarodás ( torsio testis ) - korai magömlés – potencia zavar – Prosztata gyulladás ( prostatitis ) – prosztata megnagyobbodás ( hypertrophia prostatae )
A máj betegségei:
Inhomogén májszerkezet – Hasvíz kór ( ascites ) - Májcirrhózis ( cirrhosis hepatis ) – Májciszta ( cysta hepatis ) Májdaganat ( carcinoma hepatis ) - Májduzzanat - Májfolt ( macula hepatica )– Májgyulladás ( hepatitis ) - Máj megnagyobbodás ( hepatomegalia ) - Májzsugorodás - sárgaság ( icterus ) -Újszülöttkori májbetegség ( neonatalis cholestasis ) – zsírmáj
A tüdő ( pulmo ) betegségei:
Rosszindulatú tüdődaganat ( neoplasma pulmonum malignum ) – Tüdőgyulladás ( pneumonia ) – Tüdőrák ( carcinoma pulmonum ) – Tüdőtágulat ( emphysema )
A gyomor ( stomachus )– vastagbél ( colon ) - vékonybél ( enteron ) betegségei:
Aranyér ( nodus haemorrhoidalis ) – Bélelzáródás – bélelhalás ( occlusio intestinalis ) – Crohn betegség – emésztési zavar ( dyspepsia ) – gyomorégés ( ardor ventriculi / pyrosis ) – gyomorfekély ( ulcus ventriculi ) – gyomorhurut ( gastritis ) - gyomoridegesség ( neurosis gastrica ) – Gyomorsav túltengés ( hyperaciditas ) – hasmenés ( diarrhoea ) – székrekedés ( constipatio ) – Vastagbél diverticulum ( diverticulitis ) – vakbélgyulladás ( typhlitis / appendicitis ) – Vastagbél gyulladás ( colitis ulcerosa ) - vérhas ( dysenteria )
Bőrbetegség :
Anyajegy ( naevus ) - Bőrgyulladás ( dermatitis ) – bőrkiütés ( eruptio cutis ) – ekcéma - Melanoma – Pattanásos arcbőr – akne – Pikkelysömör ( psoriasis ) – rosacea – Szemölcs ( papilla verruca ) Szemölcsdaganat ( papilloma )
Vese ( nephros / ren ) betegségei:
vesegörcs ( colica renalis ) – Vesegyulladás ( nephritis ) – vesekő ( calculus renis / nephrolith ) - vesekőgörcs ( colica nephritica ) – vesemedence-gyulladás ( nephropyelitis ) - Vesezsugorodás ( nephrocirrhosis / nephrosclerosis )
Pajzsmirigy ( glandula thyreoidea ) betegségei:
Pajzsmirigy alulműködés ( hypothireosis ) – Pajzsmirigy túlműködés – ( hyperparathyreoidismus ) – Strúma – meleg göb – hideg göb
Krónikus gyulladások:
Bokacsontfájdalom ( talalgia ) – Izületi gyulladás ( arthritis ) – Középfül gyulladás ( otitis media ) Nyaki nyirokcsomó gyulladás ( lymphadenitis cervicalis ) - nyálkatömlő gyulladás ( bursitis ) - orrnyálkahártya-gyulladás ( rhinitis ) - rekedtség ( raucitas ) - torokgyulladás ( angina )
Álmatlanság ( insomnia / agrypnia ) – Alvászavar – Depressszió ( depressio ) – düh – Fejfájás ( cephalalgia ) – félelem - Feszültség - indulat – Ingerültség - légszomj ( dyspnoe ) – levertség – lélek – lelki betegség - Lelki fájdalom - kimerültség - Migrén - nyugtalanság - Pánikbetegség – rossz közérzet – Szédülés ( vertigo )
Tekintsék meg a szellemvilággal foglalkozó honlapot:
A http://www.szellemvilag.hu című lapunk cikkeiben használatos szavak:
Nagyboldogasszony - Isten – Istenatya – Atyaisten – Istenanya - Anyaisten - Jézus Urunk - Szűz Mária - Szent György - Szent Mária Magdala - Szent Margit - Szent Márton - Attila - Emese - Mátyás király - Szent Erzsébet - Szent Anna - Nándor - Táltos - Napfiú – Nap Atyácska – Turul - Andrássy Gyula gróf - Assisi Szent Ferenc - Árpád - Szent István – Szent Imre – Szent László – Kun László - II. Endre – Özséb - IV. Béla - Szent Kinga – Hunyadi János – Dózsa György – II. Rákóczi Ferenc - Széchenyi István
Istentudat - fénykapu – fényfolyosó - túlvilág – másvilág – mennyország – angyal – tündér – áldott – Áldás - lélekgyógyászat - Táltos szertartás – Táltos házszentelés - Táltos Karácsony - Táltos meditáció - Turulmadár
Szakrális szent helyek :
Bükkszentkereszt – Csillag – Csitár - Dobogókő - Dömös Dömös – Rám völgy – Falloskút – Ferenczy szikla - Föld – Hortobágy - Kálvária domb - Tata - Nap – Pákozd - Pilis – Pilisszentkereszt – Pogány kő - Prédikálószék – Rám szakadék – Szentbékkálla - Szentkút ( Mátraverebély ) - Szurdokpüspöki -